Ötödik nyertes pályázónk az Anonym Pince

Ötödik nyertes pályázónk az Anonym Pince

Anonym

Ötödik nyertes pályázónkként az etyeki Anonym Pincét mutatjuk be. Már nem először dolgozunk együtt, de most egy teljesen új címke sorozat gyártására készülünk.

A pincészetet Szövényi Áron alapította feleségével 2006-ban, ahogy ő fogalmaz igazi “szerelem gyerekként”. Áron a külföldi tanulmányait és szakmai tapasztalatait ettől az évtől teljes mértékben saját birtokán kamatoztatja. Kezdetben chardonnayból és Pinot noirból pezsgő alapborokat, majd palackos erjesztésű pezsgőket készítettek. A 2008-as évjáratból jelentek meg első csendes boraik, de pezsgő továbbra is készült kisebb nagyobb mennyiségben. Egy 2010-es örökség után, területeik és a szüretelendő szőlő mennyisége is megnövekedett, így az éves bortermelés hirtelen 2.000 palack/évről 10.000 palack/évre ugrott. A következő években évről-évre nőtt az éves palackszám, majd 2014-2015 évben csendes társ segítségével, pályázati beruházás keretében Etyeken az Öreghegyen, Áron édesapja tervei alapján megépült az Anonym Iker Pince, melyben a mai nap is működik borászat.

Zászlóshajóik egyediek, szakértelemmel készülnek és hamarosan új címke sorozatokat kapnak. Az Egyből kettő zenit és szürkebarát házasításából készül, a Frazír sauvignon blancu-juk a fajta egyik kiválósága, a Szinkópa chardonnay érett és krémes fajtabor, az Életjel Pinot noirjukat hagyományosan héjon erjesztik, Összhang brut és Összhang rosé brut pezsgőiket tradicionális palackos erjesztéssel chardonnayból és pinot noirból alkotják meg.

offset_4 offset_3

offset_4 offset_3